Ha megkérdeznék a boldogabb élet fogalmáról az embereket, egy dologban biztosan egyetértenének: békét és biztonságot akarnának. Azonban tudjuk-e, mekkora tér jut a boldog, kiegyensúlyozott életnek?
Halloween-t, mint ünnepet sokáig nem kedveltem. Amerikai bohócságnak véltem, pedig nagyon régóta más népeknél is fellelhető a halál vagy a holt lelkek kifigurázása, és nem is eredeti amerikai ünnep.
Természetgyógyász ismerősömnél jártam. Elkeseredetten ült egy kupac tájékoztató mellett, figyelve a telefont. Feladott hirdetésére várta a jelentkezőket, nem sok eredménnyel.
Az UNESCO kezdeményezésére 1995. a tolerancia éve volt, amikor nagyszabású nemzetközi kampányt szerveztek a tolerancia és az erőszakmentesség jegyében. A tolerancia napja pedig azóta november 16.
Paloták, mecsetek és kincstárak az egykori birodalmak székhelyén, két kontinens kapujában, ezer műemlék és kebabsütő között. Isztambul nemcsak egy másik kultúrába, de a múltba is bepillantást nyújt.
(1 hozzászólás)
Szeretettel köszöntöm látogatóimat!
A vándormadaraknak természetesen van otthonuk, saját fészkük, amit előszeretettel dédelgetnek, és ahová igyekeznek mindig visszatérni. Nagy távolságokat megtesznek a világban, eközben sokmindent látnak-hallanak, tapasztalnak.
Időnként kinyitják a csőrüket, hogy az emberek szívének kedves hangokkal örvendeztessék meg őket. Röptüket, vagy akár csupán egy-egy példányukat figyelni gyakran igazi esztétikai élmény. Talán irigyeljük is őket, mert csodálatos élmény lehet fenn az égen repülni, szabadon.
Mindenekfelett túlélnek. Tudják, mi az, ami saját életbenmaradásuk, fiókáik felnevelésének, csapatuk illetve fajuk legjobb túlélésének érdekében szükséges, és ezeket meg is teszik. Tartózkodnak viszont olyan dolgoktól, amelyek saját tapasztalataik szerint működésképtelenek, célszerűtlenek, károsak, veszélyesek.
Példát vehetnénk róluk mi, emberek.
Szívesen várok tehát olyan cikkeket, amelyek a józan észre alapuló emberi dolgokról szólnak, világunk megismerésre érdemes kisebb-nagyobb darabjait mutatják be, jó híreket közölnek arról, hogy igenis nekünk, embereknek is sikerül optimálisan irányítani életünket, illetve ennek érdekében cselekvésre ösztönöznek. (Természetesen fenntartom magamnak a jogot, hogy csakis a saját világ- és egyéb nézeteimmel összeegyeztethető cikkeket közöljem.)
Külön öröm számomra - és biztosan az olvasók számára is -, ha szárnyaló szépségű művészi alkotásokat tehetek közzé, bármely, itt megjeleníthető formában.
Manapság elég gyakran előfordul, hogy intelligensnek, művelt embernek tűnő emberek ordenáré módon kötnek bele embertársaikba. Beszélnek nemzetek egyenlőségéről,miköz ben tiporják embertársaikat...
Nem csak a gyümülcskarnevál gyönyörködteti
az itt élő embereket ilyenkor ősszel, de csodálatos
homokszobrokat is láthatunk a sétáló utcánkon.
Minden évben nagy szabásu rendezvénysorozat van itt